Bicajélmények

Budapest-Ráckeve (2006. május 13.)

Megtett táv: 72,67 km
Átlagsebesség: 17,4 km

Résztvevők:
Ring Tamás
Szalay Dániel
Vincze Máté

Ezt a túrát kb. február óta tervezem. Ez meglepő lehet, hiszen túl nagy tervezés nem szükséges egy egy napos túrához. A hangsúly a lélektanon van: Akkor kezdtem el szenvedni a szakdolgozatírással és az tartotta bennem a lelket, hogy amint azt leadom, újra nyakamba vehetem az országot (+ ihatok Dracula Vodkát, de ez egy másik történet).

Aztán a leadás áprilisban sikeresen megtörtént, a többiek különböző elfoglaltsága miatt viszont csak mostanra sikerült egyeztetni időpontot. Persze hetek óta járok tekerni hétvégente, de az nem ugyanaz. Mindenesetre a héten már a szombat lázában égtem, pénteken bemelegítésként tekertem 35 km-et. Ez a nap az összefutások (és a pedáltörések) napja volt: a Lánchídnál összefutottam Gyurival, aki első szava az volt: hát k*va korán indultok!
Aztán a Könyvesen letörött a jobb pedálom, a javítás közben találkoztam Balázs haverommal, aki többedszerre jegyezte meg: „fel kéne hoznom a bicómat”. Hát rajta! A pedáltörésnek volt egy nagy előnye számomra: nem kellett kivinnem neki Szeles Péter nagyszerű PR könyvét, aminek persze Balázs végtelenül örült, mármint, hogy ő cipelheti helyettem. :-)

De térjünk végre a szombatra: Az a 8 óra sokaknak tényleg korán volt, mivel a Batthyányról egyedül indultam a ZP felé, ahol a második találka helye volt. Itt már várt Máté, aztán megérkezett Dani is. Mivel többen nem jöttek, hármasban indultunk a Csepel sziget meghódítására. Dani többször kijelentette, hogy nagyon álmos, „cappuccinót kéne inni”. Az idézőjel azért, mert ez a nap szlogenjévé vált: szegény Daninak ez csak nem akart összejönni. Egy rövid pihenő és sikertelen cappuccino vásárlási kísérlet után romos gyártelepeken áthaladva elértük az M0-s szigetszentmiklósi hídját. Én a rozsdásodó ipartelepen még egy váltót is át akartam állítani, de aztán nem kísérleteztem, hátha nem szabad. ;-) Mindenesetre futurisztikus képek voltak: olyan Mad Max feeling. Nem utoljára a túra során. Sajnos azonban mindenki a másikra számított: így fényképezőgépet egyikünk sem hozott. Pedig itt egy-két a rohadástól dadaista alkotássá vált képződményt meg kellett volna örökíteni: Máténak az egy szál (még álló) falon nyitva hagyott ajtó ragadta meg a fantáziáját, az enyémet az egyik romos épületre kitűzött vadi új magyar és EU-s zászló. Utóbbival kapcsolatban mindenki gondoljon, amire akar.

A híd után, ami valamiért végig emelkedett (ez fizikai csoda, de tényleg így volt), különböző Dani által kisforgalmúként leírt utakon igyekeztünk nem borulni az árokba a mellettünk elsuhanó kamionoktól. Aztán egy "költöznénk-e oda a pusztába egy most épülő lakóparkba" (NEM!) vita után, Dani és Máté újabb kísérletet tett cappuccino vételezésére, mondanom sem kell: sikertelenül. Később bedöglött az első váltóm, a lánc viszont a hegyi fokozatba ugrott, így egy kézi váltás következett, amelynek eredménye (köszönhetően a reggeli olajozásnak) estig meglátszott a pólomon…

Újabb Mad Max-szakasz, büdös illegális szeméttelep, majd egy gyomoringerlő ételszagokkal teli nyaralósor után úgy döntöttünk, hogy megállunk kajálni. Danival már hagyományosan cigánypecsenyét ettünk, ő szintén hagyományosan akkora adagot kapott, hogy Máténak is be kellett segítenie. Ebéd után egy könnyed 12 km-es tekerés után - végig „csodás” szembeszélben - elértem Ráckevét. Aztán vártam, vártam, vártam. Másik két útitársam viszont sehol sem volt. Már kezdetem rosszra gondolni, így visszaindultam. Egy kilométer múlva találkoztam a "hatalmas" tempóban jövő két sráccal, akik komolyan fájlalták a hátsójukat. Itt mondom nektek: a nyereg ellen van egy jó módszer: ki kell állni belőle, így gyorsabban is lehet menni, és még a fel sem töri azt a bizonyosat… Ja, és a lábatok, hasizmotok is erősödik. :-)

Beérve Ráckevére vettünk jegyet a HÉV-re, majd egy rövid város- és motorosfelvonulás-nézés következett. Itt láttunk még egy vicces dolgot: Egy néni az állomás előtt próbált stoppolni, de nem az általunk ismert hüvelykujjas módszerrel, hanem valami legyezős technikával (ezt kb. úgy kell elképzelni, mintha egy szőnyeget ráznál ki, persze szőnyeg nélkül). Sajnos ment a HÉV-ünk, így nem tudtam megvárni, milyen eredményeket ért el az újfajta (?) módszerrel. :-D

Persze, hogy az utazás se menjen könnyen: a 3 kocsis szerelvényben összesen egyben volt kijelölt bicajszállító, de azt már mások elfoglalták. A BKV-nak üzenném, hogy ilyenkor tavasszal-nyáron nem ártana mondjuk két olyan kocsit beállítani, amiben lehet cangát szállítani, mert így csöppet nehézkesen sikerült megoldanunk a dolgot, főleg a pesti szakaszon, ahol állandóan le akart szállni valaki. A felszállókat még úgy-ahogy sikerült Mátéval elriasztanunk :-))

Megérkezve aztán elváltak útjaink, én a már lassan szokott Könyves-Népliget-Hungária-Stefánia-Városliget-Dózsa György út-Vágány utca vonalon hazakerekezem.

posted by Tamas Ring @ 21:21