2006-09-10

Mozgalmas hétvége II.


Úgy döntöttem az erőnléti edzést a Hármashatár hegyre fel ejtem meg. Brutális volt. Közben többször eldöntöttem, hogy soha többet, meg hogy én városi bicajos vagyok, meg egyébként is öreg vagyok én már ehhez. Kemény 4 km-es emelkedő után (a szintkülönbség kb. 450 m volt, ebből is leszűrhető az emelkedő brutalitása) felértem. Persze akkorra már a lábam annyira készen volt, hogy a legmagasabb pontra (ahova nem lehetett bringával fölmenni) alig tudtam felmászni.


Innen csináltam pár képet (többek között bizonyítandó, hogy nekem ez sikerült + volt egy tök vicces sárkány is, el is határoztam, hogy majd egyszer én is eregetek, ha gyerekem lesz: persze elsősorban a magam örömére, csakhát gyerek nélkül ciki. :-D)

kepkep


A végén leheveredtem egy csendesebb ponton, ahonnan a budai hegyekre lehetett rálátni, majd...
Hát igen: felfelé az tartotta bennem a lelket, hogy láttam a lefelé száguldó bringásokat és arra gondoltam, de jó lesz ez. Szóval sisakot fel (egyébként sem megyek enélkül, de ezen az úton tényleg a felelőtlenség csúcsa védetlen fejjel leszáguldani, olyan szervdonoros megoldás), aztán gyerünk!


A most következő részben igyekszem megcáfolni az "én a felelősség mintapéldánya" előző bekezdésben kialakult képét:

Lenulláztam a kilométerórát, mivel maximális sebességet nem raktároz el, csak az átlagsebességre hagyatkozhattam. Persze induláskor leesett a láncom, amit - ilyen a formám - pont indulás előtt olajoztam meg. Nyakig olajosan indultam le, az egyik hajtűkanyarban estem egy jó nagyot, mivel a kanyar - tipikus szerpetin lévén egyszer csak maga alá fordult (180 fokban), én pedig későn vettem ezt észre, így 30-ig tudtam fékezni. Ezzel viszont alig bírtam bevenni, ráadásul egy kóbor kocsi is szembejött velem. Na, ezek után egy kicsit óvatosabbra vettem a tempót, így leérve a Kolosi térre "csak" 48 km/h-t mutatott az átlagsebességmérő (kikövetkeztethető a csúcs, ez olyan 65 km/h volt), lentebb - a Fenyőgyöngye után - már rosszabb volt az út, így 40-nél gyorsabban nem is akartam menni /nem mindig sikerül betartani :-)/.
Hazaértem, majd leápoltam az eséskor szerzett sebemet, amely azért keletkezett, mert próbáltam a sisakot védeni (ha fejreesek, akkor vehetek újat)...

kep

2 Comments:

At 23:45, Anonymous Névtelen said...

Örülök, hogy nem esett komolyabb bajod.

 
At 13:27, Anonymous Névtelen said...

Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

 

Megjegyzés küldése

<< Home